Az egyház lelki közösségében

Csak az egyházban

    Jézus-követés az ő testébe (az anyaszentegyházba) való beépítés nélkül rajongás, kegyes öntetszelgő játék.

Egy test vagyunk

    Ha nekünk nem fáj a más bűne, akkor nem igaz az, hogy Krisztus egyháza egy test, vagy mi nem tartozunk abba. A világ népe kezd rájönni arra, hogy gazdaságilag összefüggünk. Lelkileg még jobban. (1932)

A közösség épít

    Nagyon csekélyre értékeled az épülés fogalmát, ha azt gondolod, hogy az egy nagyszabású konferenciai előadás meghallgatásából áll; vagy hogy az épülésnél az a legfontosabb. A közösség az, ami épít! Különben hiába a legnagyszerűbb s egyébként megáldható beszédek azok számára, akik a közösség után vágyódnak. (1926)

Vedd igénybe a közösséget

    Rossz közösségi tag az, aki csak szolgálni jár a közösségbe. (S nem szolgálatot elfogadni!) (1928)

Keresztyén levélírók

    Vannak még keresztyének, akik nem hagynak maguk mögött külön írói alkotásokat, de keresetlen levelezésük nagyobb kincsesbánya sok kimondott írói alkotásnál. Hofacker is ezek közül való. (1928)

Baráti levelezés

    Baráti levelezés Isten Országa munkásai közt ma is olyan dolog, ami nagy áldással jár. Alkalmat ad lelki közösségre, amire oly felmérhetetlen szükség van. (1928)

Vissza az egyházhoz!

    Egy ideig nem vettük észre semmi kárát annak, hogy egyesületi tengelyek körül helyezkedtünk el. Ma már azonban ott tartunk, hogy az egyesületi ébredési mozgalmak teljes tiszteletben tartása mellett nekünk, lelkészeknek, ki kell mondanunk a jelszót: vissza az egyház tengelyéhez. Közelfekvő volna az a gondolat, hogy engem ezek a látások talán csak legújabban foglalkoztatnak. Azok azonban, akikkel erről volt alkalmam korábban is őszintén beszélni, bizonyíthatnák, hogy itt már régebbi észrevételek likvidálásáról van szó. A novum részemről csupán az, hogy eddig azt gondoltam: »nem te vagy az, akinek ezt a meglátást meg kell szólaltatni, s akinek ezen meglátás ösztökéjével porondra kell lépni. Majd jön valaki más«. – Erre a másra most is őszintén várok. Ezer és egy okom van arra, hogy az új kezdeményezésben, illetőleg a teendők megvalósításában magam számára a minimálisnál is minimálisabb feladatot lássak. De úgy látszik, azzal, hogy a gondolatot nevén nevezzem s az arra hivatottabbak szívét ebben az irányban kérlelve biztassam, ezzel még én tartozom az Úr ügyének. (1931)

Gyöngyhordozók közössége

    1János 1,6–7. Meleg szeretettel köszöntlek benneteket a csendes együttlétben. Van-e közösségtek egymással s az Úrral? Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mehettek be Isten Országába. Ha olyanok nem maradtok, mint a kisgyermekek, nem lehet közösségetek egymással. Mily nagy nyereségnek éreztük az első időben a lelki közösséget. Micsoda öröm, mennyi előmenetel, mennyi bizonyosság származott abból át szívünkbe - és most úgy van ezzel is, mint sok mással, hogy az Úr eleinte ajándékba adja. Nem néz bennünket, nem követeli ki pontosan minden feltételét s csak adja, adja az egymással való lelki közösséget. De azután az Úr mér, vizsgál, bizonyos dolgokat elvár s megvonja az ajándékot, mert úgy látja, hogy nem becsültük meg, s nem használtuk fel a további feltételek megszerzésére. Mi hozott össze az első közösségbe? Bizonyos élmények közössége. De azután az Úr már csak azokat tudja egybetartani, akiknél azonos a cél és így megvan a célközösség. Adjon ma mindenitek számot arról, hogy mi a keresztyénségének célja. Határozottan. Nem lehet gyalulni a fát s fűrészelni, szabni, ha nem tudom mi legyen belőle. Az a célotok: átalakulni a Bárány képére, akkor közösségetek lesz azokkal, akik ugyanezt akarják. Azok, akik közösségben élnek, egy dologban szoktak nagyon meggazdagodni: a más megítélésében. A szemünket nem csukhatjuk le, a mérleget sem köthetjük meg, hogy a nyelve félrebillen, de a mérleg egyik karja, amelyen a más bűne fekszik, nem azért süllyed le, hogy mi a másik oldalon ezt felemelkedésre használjuk, hanem azért, hogy hordozzuk. Akkor azután persze arra is rájövünk, hogy mi rajtunk mennyi hordozni való van. Az Úr gyöngyöknek említi egy helyen az övéinek egymástól való. hordozni valóit, s a gyöngy nem terhe a kagylónak.
    Ó, mily szép a gyöngykapu, mely ékesíti az Új-Jeruzsálemet. Vajon be fognak-e jutni oda olyanok, akik nem tanultak meg itt lenn gyöngyöket hordozni? Az Úr segítsen erre titeket s ne legyen visszás néktek egyetlen alkalom sem, bárki részéről, bármi formában jő is, amelyen keresztül gyöngytermőkké és gyöngyhordozókká akar nevelni az Úr. Ó, mily nagymértékben kapjuk vissza az egymással való közösséget, ha egymásra így tekintünk.
    Legyen az Úr áldása együttléteteken ilyen értelemben is és éljetek mint gyermekek az egymással való közösségben. örvendezve s mind mélyebbre hatolva. Isten Szentlelke munkálkodjék szabadon Bennetek és Köztetek. (1927)

Kopik a visszhang

    Tihanyról azt a szomorú hírt hozzák, hogy kopik a visszhangja. Kopik a visszhang. Ez nagyon sok keresztyén életnek is a tragédiája. Először Isten szavával szemben. Falásra szedjük magunkba az Isten igéjét csendes óráinkban, templomokban, összejöveteleken, álmatlan vergődésben töltött nehéz éjszakákban és nincsen visszhangja. S ami be tud állni Istenhez való viszonyunkban, az még inkább bekövetkezik az emberi vonalon. Felvetnek egy kérdést valahol összejövetelen, levélben vagy magánbeszélgetésben. Ki tudná ezt és ezt meglátogatni? Ki segítene a begyűjtött missziós bélyegek rendezésében? Ki támogatja a legújabb iratterjesztési kiadványunk továbbterjesztését? Ki jön el a konferenciákra? Ki veszi fel imádságaiba a missziói ház létesítésének ügyét? Kérdések, hangok, kiáltások, amikre nagy visszhangnak kellene támadni és... és? És sok helyen kopik a visszhang, mint Tihanyban. Nekünk talán még nincs okunk panaszkodásra. Talán azért, mert még nem is kiáltottunk oly sokat. Sőt azt mondhatjuk, hogy ha kiáltottunk, nem maradt válasz nélkül, de azért a leckét tanuljuk meg már most. Tihany nem tehet róla, hogy kopik a visszhangja, elvégre az nem létkérdés, hogy legyen ott visszhang. De minekünk jaj, ha megsérül a lelkünk visszhangadó készsége. Nálunk nem szórakozás, nálunk létkérdés fordul meg ezen. Hiszen egész lelki életünk akkor egészséges, ha visszhangja annak, amit az Úr mond, tett, tesz és kíván. A végén pedig oda is juthatunk, ha elveszítjük Istennel és emberekkel szemben a visszhangot, hogy nem lesz visszhangja a mi kiáltásunknak sem Isten, sem ember előtt.(1933)

A fegyelem ereje

    Az a közösség lesz a legerősebb, amelyben legtöbb és legteherbíróbb a Szentlélek által vezetett fegyelem... Látom, hogy milyen sokat tudunk, mennyi nagy igazság van kitárva előttünk és mégis nagy a baj. Mindenki a maga tengelye körül óhajt forogni s Isten Országának oly kevés haszna van belőlünk. A jövő kétségtelen azé a keresztyénségé, amelyben legtöbb tiszta és Szentlélektől vezetett fegyelem van. (1927)

Intés a közösségben

    Máté 18,15: »Ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát.« Mily gyönyörűséges következménye lehet egy intésnek. Az elfogadott intéssel a baráti és testvéri szálak olyan szövedéke lép a szívek közé, mint semmi más úton. Az is benne van ebben, hogy az intésben végeredményben a szeretetünkkel kell találkoznia a lelkeknek, mert megnyerő ereje csak a szeretetnek van. Viszont az is kitűnik, hogy mily messzemenő következményei lehetnek egy intésnek nemcsak rossz, elválasztó, hanem összekötő irányban. Nem hajigálhatunk tehát intéseket úgy könnyelmű módon. A négyszemközt való találkozás is kiemeli a jelenet fontosságát. Talán még sohasem találkoztunk az illetővel négyszemközt. Mindenesetre sok fordul meg az intettnek a magatartásán. Ha mi vagyunk az intettek, akkor azt kell szem előtt tartanunk, hogy nem elég elfogadni, jóváhagyni az intést. A mérték az Úr szerint akkor töltetik be, ha az intéssel jobban megnyeretünk Isten Országa számára, s annak a számára is, aki az intéssel először »ellenünk« fordulónak tűnt fel. Ha ilyen szellem van egy közösségben, akkor abban az egymáshoz fűző egészséges szálak folyton erősödnek s az egymáshoz fűző szálak erősödése erősödését jelenti az Úrhoz fűző szálaknak is. (1928)

Fegyelmezés és evangélizálás

    Sem a lelkészek, sem a presbiterek fegyelmezéséhez nincs addig jogunk, amíg a nevelésükre és a hitvallás-tudatuk felébresztésére a legszükségesebbet meg nem tettük. Az, hogy olyan presbitereink vannak, amilyenek vannak, az egész egyház bűne. A probléma mélyén ott van általában az egyházfegyelem kérdése. A magyar ébredési mozgalmakban két irányzat van. Az egyik, amelyik a legsürgősebb feladatok közé sorolja a fegyelem kiépítését az egész vonalon. A másik, amelyik ismeri a fegyelem keresztülvitelével kapcsolatban megsokszorozódó problémákat s át van hatva az egy szükséges dolog legsürgősebb és állandóan első helyen veendő szolgálatától, nem foglalkozik a fegyelem kérdéseivel. Talán azért is, mert nem ér rá, talán azért is, mert egy későbbi időszak számára tartja fenn azt. Fegyelmezni ugyanis csak akkor lehet, ha az evangélizálás már elvégezte a maga munkáját.
    Hogy melyik iránynak van jogosultsága? Azt hiszem ismerem mind a kettő szempontjait. Én elhivatásomnál fogva az utóbbihoz állok közelebb és sok tapasztalat igazolja, hogy ez nem jelent illúziókba és ábrándozásokba való járást. Sokkal inkább illúzió hívő életet kívánni olyantól, akinek még nem adatott alkalom, hogy határozottan találkozhassék Krisztussal és a benne való élet győzelmes kiélésével.
Copyright © 2017 HMI. A honlapon mesteri Gáncs Aladártól származó tartalmak a Creative Commons (CC-BY-NC-ND-4.0) irányelveit betartva felhasználhatók. · Kapcsolat

 .