Vallomások

Testvére halálakor

(Viktor hősi halált halt 1916. augusztus 16-án Nova-Vasnál. Erről írt barátjának.)

    Azért Isten eljött hozzánk a fájdalmaink mellé. Olyan sok hálával vagyok iránta, hogy édesapám és édesanyám is váratlan módon keresztyén erősek voltak. Én is csak azon tudok nehezen vigasztalódni, hogy miért nem tudtam a szeretetemet jobban megmutatni hozzá. Már az első lapon, amit neki a táborba írtam, ezt mondtam meg néki és szegény testvérem azt éppen nem kapta meg. 21 év. Ő volt a legjobb közülünk, most már bizonyos, ha az Isten olyan kegyelmes lett volna hozzá itt a földön, mint hozzám, tudom érdemesebbnek bizonyult volna a szeretetére. Hogy tudott szótlanul szenvedni! És csak azt kérem Istentől, hogy valamikor engedje nekem még megmutatni szegény szerettünkön az én hozzá való nagy szeretetemet. Csak az vigasztal, hogy Isten énnekem addig is majd enged módot, hogy megmutassam Őbenne ezt az én hozzá való elmulasztott, elmondatlan nagy szeretetemet és bocsássa meg mindazt a vétket, amit ellene elkövettem. Akkor meg is köszönöm néki, mert eggyel könnyebbé tette nekem így, hogy őszintébben vágyódjam az ő színe elé. (1916. augusztus 22.)

Üdvbizonyosság

    Azt hiszem, hogy századunk, hazánk, Isten Országában való futásunk egyként a maga döntő esztendejébe lépett ez újjal. Különösen is döntő esztendőnek sejtem földi életem számára. Lehetséges jövőm, úgynevezett sorsom, kifelé való élésem legdöntőbb esztendejeként készülök hozzá. Természetesen ez már nem az élet és halál harc eldőlése lesz és nem kell úgy rettegnem, mintha a boldogságom, üdvöm függene tőle, mert ez már eldőlt. Eldőlt akkor, amikor megtudtam, hogy ki nekem Ő. Most inkább csak az fog eldőlni, hogy mi tudok én Őneki lenni. Ilyen értelemben veszem én hogy életem központi esztendejéhez érkeztem. (1919. január 15.)

Állandó halálkészség

    Lám mily időkbe helyezte le Isten az életünket. Az ő kegyelme legyen velünk, hogy megtarthassuk mindvégig hitünket. Köszönöm, hogy megemlékeztél, köszönjük, hogy megemlékeztek rólunk ezekben a válságos napokban. Bizony halálkészségben járjuk azokat s éppen jó intőleg szolgált november első vasárnapja, amely gyülekezetünkben évről-évre a halálról beszél. A háború elején volt már alkalmam, hogy a halálkészségben gyakoroljam bűnös voltomat. De még mindig időnként, mikor a percei suttognak, oly nehéz az, s úgy megmérettem szeptember végén pár napon át, mikor a járvány látogatta meg házunkat, magam is csodálkoztam rajta, hogy még mindig visszakanyarít valami, talán nem is e »föld«, hanem ez »élet« szerelméhez. Valóban hálás vagyok Istennek, hogy ebben az oktalanságomban tanítást adott; megértettem, hogy az állandó halálkészségnek nem szabad hiányozni a keresztyénségünkből. Megéreztem, hogy mekkora erő van ebben, s hogy a nagy keresztyén életeknek egyik titka, s megszívleltem, hogy a halálkészség az őskeresztyén gyülekezetek hitének milyen fontos alkotó eleme volt.
    Eddig városunkban, hála Isten, vér nem folyt, sőt erőszakos rablás sem, de párszor már meghozták testvéreim kaszárnyákból a hírt, hogy holnap..., hogy holnapután este..., hogy a zsidók..., meg a papok... Sajátságos, hogy éppen a legkatolikusabb városrésznek földműves polgársága feni fegyverét papok ellen, s egyik testvérem volt egy titkos gyűlésen, hol egy nemzetközi zsidó szocialista konzervatív módon elnökölt, de a minden vasárnap misehallgató polgárság bolsevikjei halált kiáltottak a papokra és hangoztatták, hogy nem kell vallás.
    Azért kérlek ne vedd ezt te sem fölöttébb döntő tünetnek, mert az embereknek beszédjét látom benne én is s mert azért a jó Isten sok minden rosszat is megakadályoz, amit az emberek elgondolnak. Így kérlek az se essék fölöttébb fájón a szívednek, ha közlöm, hogy múlt szombaton délután sétám alkalmával egy félig katonának öltözött legény bokrokon keresztül mintegy 200 lépés távolságból felém lőtt s a jelek szerint ítélve talán reám is. Azért nem hallgattam ezt el előttetek, mert leveled szerint oly szeretők voltatok, hogy Isten megőrző kegyelmébe ajánlottatok mindnyájunkat. (Székesfehérvár, 1919)

Keresztleányához

        Édes Keresztleánykánk!
    Mi bizony szerettünk volna elmenni a keresztelődre, erre a nekünk nagyon szentséges, drága alkalomra, de ha már nem vártál meg minket a keresztelővel, siettünk elmenni az eljegyzésedre. Ne gondold Édesünk, hogy ez egy kicsit még kora lesz. Annak, aki ide, erre a világra téved, nem lehet elég korán eljegyzést tartani. Vedd csak elő a Bibliát és olvasd el, mi van megírva Hóseás 2,18–19. verseiben. Nem is az ám a kérdés, hogy te akarsz. Valaki akar teveled eljegyzést tartani. És tudod mi az eljegyzés? Az eljegyzés az, hogy valaki valakié lesz. Teneked is, hogy valakié légy. És nem lehetsz ám csak a magadé. Lásd mi már megtanultuk, olyan rossz mikor valaki csak a magáé. Azért is rossz, mert az nem igaz. Aki a magáé, az csak gondolja, hogy a magáé. Voltaképp az is másé. Csakhogy valaki rosszé. Az a sátáné, a bűné, a világé, a halálé. De ugye te nem akarsz azé lenni? Nos, ha nem, akkor tenéked azévá kell lenned, Akiről szól a Biblia, a Palikáé s majd a Tiéd is.
    S aztán, aztán csak egy kérdés van hátra, hogy te igazán elfogadd az eljegyzést s átadd magadat Annak, Aki eljegyzett magának. Ugye elfogadod? Ó, hogyne fogadnád, hiszen mennyi szeretettel szeretett Ő téged, mikor még nem is tudtad, s mennyi szeretettel most is, amikor még nem is tudod. És tudod mivel jegyzett el? Nem egy jegykendőt adott érted, hanem saját szent-Magát s nem egy csókkal váltotta a jegyet, hanem az ő drága Bárány-vérével. Ó, hogy ezt te megtudd, ó, hogy ezt te elfogadd, ó, hogy ezt te az ő menyasszonyának boldogságával bírd, ezért imádkozunk mi. Hogy felöveződjék életed köré a Megváltó drága szíve köré övező hit arany karikagyűrűje. És hogy ezt kérhetjük s hogy ennek zálogát drága jegyadásban Te már meg is kaptad, s hogy amit Neked számodra eljegyzett, azt teljesen meg is fogod kapni, ezért adunk mi hálát már most a mi Urunk s a mi Urunk Jézus Atyjának.
    Hűséges, boldog, reménységes hívő szeretettel:
    Budapest, 1922. augusztus 21.
                        a te elhívott Keresztszüleid.

Az életről

Ugye milyen komoly s csodálatos az élet! Mennyi kegyelem várandós benne. S mennyi szentség kell minden alkalmához!
Copyright © 2017 HMI. A honlapon mesteri Gáncs Aladártól származó tartalmak a Creative Commons (CC-BY-NC-ND-4.0) irányelveit betartva felhasználhatók. · Kapcsolat

 .