Luther és az ébredés

1.

    Sokan elsietett dolognak találják: Luther idejében ébredésről beszélni. Úgy tudják, hogy az ébredés csak a XVIII. században Wesley és Whitefield tömegevangélizálásával kezdődik. Ezek rendesen az ébredésnek csak bizonyos szenzációs formájára gondolnak s vele sokat ártanak, mert elterelik a figyelmet az ébredés csendesebb, de ép oly nélkülözhetetlen megnyilvánulásairól. Örülünk, hogy szűnőben van az ébredésnek ez a szűkkeblű felfogása. Ma már nemcsak az egész egyháztörténet, hanem az Ó- és Újszövetség területén is megfigyelés tárgyává teszik az ébredés sokoldalú csodáját.
    Az emberi élet más területein is lehet beszélni ébredésről. A nemzeti, társadalmi, irodalmi, politikai és általános vallási téren egyaránt vannak az ébredésnek azonos tünetei. A misszió tudományának egyik legjobb munkása, Richter Gyula állapítja meg, hogy a Krisztus előtti VI. és V. században vallásos felpezsdülés hulláma figyelhető meg Kínától Görögországig s viszont Krisztus után a XII. és XIII. században olyan lelki szökőár, amely – a keresztyénséget is bele értve – Nagy Britanniától Japánig tart.
    Evangéliumi szempontból ébredés ott van, ahol a bűntudat és a Megváltó utáni vágy vagy annak megtalálása szokatlan, sokakra kiterjedő, érzelmi és megvilágosodásbeli, erővel jelentkezik, egybekapcsolva a felismert igazságok gyakorlati következményeinek levonásával: engedelmességgel, a lelkek iránti felelősségérzéssel, s az Isten országáért való fokozott, benső munkakényszerrel.
    Luthernél mindezek a tünetek rendkívüli mértékben megvannak. Azért lehet vele kapcsolatban joggal beszélni az ébredésről. Vegyünk ki e tünetekből néhányat!
    Először a bűntudatot. Szeretném egymás mellé állítani az összes nagy keresztyének nyilatkozatait a bűnről. Vajon ki ment el a bűn hangsúlyozásában addig a mélységig, mint Luther? Szerinte a bűnt nem lehet eléggé nagynak tartani, azt nekünk minden erőnkkel kidomborítani, kiélezni, nagyítani kell. Peccatum magnificare! Szinte a félreértés veszélyének teszi ki magát, mégsem mond le arról, hogy a bűnnel szemben ugyanazt a latin igét ne használja, amit Mária használ, az ő híres énekében, a Magnificat-ban. »Magasztalja az én lelkem az Urat!« (Lk 1,46 A bűntudat nála több mint a bűnérzés. Nyíltan kimondja: Még ahol nem is érzem a bűnt, ott is állítanom kell fennforgását, még ahol jóhiszeműleg azt mondaná a közérzetem, hogy itt nincs bűn, ott is rá kell fognom, hogy jelen van a bűn, mert a bűn sokkal hatalmasabb tény, semhogy minden súlyával, visszataszító mivoltával kellőleg át tudná hatni érzéseinket.
    Ugyanígy van Luther Isten megváltó szeretetének hatásával. Nem mondhatjuk, hogy annak a megélésével. Mert bár az élmény igen sokat jelent, kivált a lelki holtság állapotával szemben, Luther sokkal nagyobbnak látta a bűnt is, meg a kegyelmet is, semhogy azt élményekkel ki lehetne meríteni. Szeretném egymás mellé gyűjteni az összes prédikációkat és nyilatkozatokat, amelyek János 3,16-ról, akár a legébresztőbb ajkakról elhangzottak. Vajon melyik mérkőzhetik a kegyelem magasztalásában Lutherrel? »Véghetetlen és kimondhatatlan jótéteménye Istennek! A mi szívünk túlontúl szűk, semhogy annak teljes horderejét felfoghatná. Olyan dolog ez, hogy ha valaki felfoghatná, mit jelent, hogy a hatalmas Isten a menny és föld teremtője az ő Fiában el kezd játszani és enyelegni velünk, mint legkedvesebb gyermekeivel, örömét leli rajtunk s felette nagy gondokat vesz magára értünk; – mondom, ha mi Istennek ezt a leereszkedő kedvességét teljesen meglátnánk, akkora öröm törne ki belőlünk, hogy azt ki nem bírnánk, a lelkünk összeroppanna, vagy mi magunk is belehalnánk az örömbe... Mert akkor szívünk Isten atyai szívének örvénylő mélységébe pillantana, Isten feneketlen mély, örök jóságába és szeretetébe, amelyet ő irányunkban magában hordoz és öröktől fogva hordozott.« (Harnack Theodor: Luther theologiája. 88. o.)
    A bűnnek és kegyelemnek ez az értékelése Luthernél nem érzelmi színezés. Ebből folyik az ember és Isten szerepének a meglátása mind az üdv elsajátításában, mind pedig annak mások életében való szolgálatánál.
    Előttem van egy mindennapos áhítatos könyv. Luther irataiból állították össze s most jelent meg. Első kinyitásra min akad meg a szemem? Jelenések 3,20-ról van szó: »Ő jön. Kétségtelen nem te jössz hozzá és viszed magaddal! Sokkal felségesebb ő és túl messze van hozzád képest. A te belépti díjaddal, erőlködéseddel és munkáddal nem juthatsz be hozzá, nehogy dicsekedni találj, mintha érdemeiddel és méltó voltoddal szerezted volna meg őt a magad számára. Nem, kedves lélek, itt porba hull minden érdem és méltóság és nem látni mást, mint csupán az érdem és méltóság visszáját a te részedről, az ő részéről ellenben merő kegyelem, irgalom minden. A szegény és gazdag találkozása. Nem te kerested őt, ő keres téged; nem te találsz reá, ő talál tereád. Tőle kapod a hitedet, nem magadtól. Ha nem tőle kapod, kívül rekedsz... Azért ne tanakodj, hogy kell elkezdened a hívő életet! Sehol máshol nem kezdődik el, csak ott, ahol ez a király eljő s ahol az ige megszólal.« (Nun freut Euch lieben Christen gemein! D. Karl Witte in Wichern-verlag, Berlin. 4. o.)
    Nem találod-e szokatlannak ezt az ébredési hangot? A reformátori ébredés ilyen! Csak azt ne gondold, hogy az ő ébredésük kisebb volt, mint a tied! Mi semmik vagyunk, az Úr minden: megtérés előtt és megtérés után egyformán ez a helyzet. S nincsen-e éppen ilyen ébredésre szüksége a sok túlfűtött kegyesség mellett bukdácsoló életünknek s zátonyra jutó közösségeinknek?! Szentelj azért a reformáció hónapjában pár csendes percet ezeknek a reformátori bizonyságtételeknek! Amire a Lélek rámutat, engedj. Hiszen sok jel mutatja, hogy a reformátori kegyesség mentheti meg a válsággal küzdő egyházakat és közösségeket. Tán itt vár reánk az igazi ébredés: az ébredések ébredése. (1934)

2.

    Luther egy hatalmas ébredés szülöttje.
    Az ő ébredése rendkívül ritka. Ő ugyanis két ébredésen ment át. Az egyik az volt, amikor felismerte a tisztán kegyelemből való új életet, s a Jézus nevéből kiáradó fényen kívül mást alig látott. A másik ébredése az volt, mikor felismerte, hogy az Isten országa nem valósulhat meg s bár a hívő ember már most felséges győzelmek birtokába jut, az ó- és az újember kettősségét viselnie kell.
    Az ő ébredése nem volt rendkívüli. Az ébredés legtöbb nagy emberénél csak ámuljuk a történteket, de bizonyos lemondással érezzük: ilyen színekben pompázó ébredésben nekem úgy sem lehet részem! Nem volt kis dolog Luther ébredése, de ő alig beszélt az esemény rendkívüli vonásairól. Nem is volt arra szükség. A lényeget soha sem az élményeink színes lampionjában látta, hanem abban, amit Isten tett. Nem ismerünk a Biblián kívül az ébredés után sóvárgók számára célravezetőbb utat, mint a Luther életében kibontakozó ébredés beható megismerését. Ebben az ébredésben megvan a legforróbb ébredések Isten-közelsége. De megvan az Isten – s így a benne való élet még elrejtett mivoltának alázatos elismerése is; az, hogy a hívő egyszerre szent is, meg bűnös is. Így menekedett meg Luther ébredése az ébredés két nagy veszélyétől. Attól is, hogy túlfűtött rajongássá váljék, de attól is, hogy cinikus egykedvűségbe fúljon. (1933)

3.

    Szeretném Luther keresztyénségének egy más vonására felhívni figyelmedet. Ma már nem lehet azt mondani, hogy Luther életének vezérfonala mindvégig az lett volna: Wie bekomme ich einen gnädigen Gott?* Már a Zsoltár magyarázatokban 1517 előtt ír arról, hogy Isten nélkül neki a mennyország sem kell s hogy Istennel szívesen van a pokolban is. Ez rendkívül fontos momentum. Kitűnik belőle az, hogy Luthernél csak az első felébresztés idejében játszott döntő szerepet az egyéni üdv elnyerésének kérdése. Később az egyéni üdv helyett maga Isten országa, az ő egyháza ügye kerül a középpontba. Reformátorrá nem is lehet az, aki csak egyéni üdvét keresi. Az lehet Erasmus, az lehet misztikus, de nem Isten szolgája. Később inkább az volt a döntő kérdés Luther számára: Wie bekommt mich Gott in seine Hand?** Hogyan lehetek én Isten számára azzá, aminek ő látni és bírni akar. Azért tértem ki erre, mert ez a momentum nálunk még igen kevesek előtt ismeretes.
(részlet egy levélből)

*Hogyan találhatok egy kegyelmes Istenre?
**Hogyan vehet Isten kezébe engem?