Ébredés a bűn álmából

Fel kell ébrednünk

    Jól mondja Spurgeon, hogy Ádám oldalából Éva teremtéséhez ki lehetett venni a csontot az ő alvása közben, de senki nem fogja elhagyni bűneit s megragadni üdvösségét, ha előbb alaposan fel nem ébred. Az ébresztést lehet tapintatosan és durvább módon munkálni, de becsempészni a Krisztust senkibe nem lehet. Az evangélium a régi élet összetörését jelenti s vagy nem dőlnek le a régi falak soha, vagy pedig az illetőnek fel kell ébredni a robajtól. (1929)

Új élet szükségessége

    Az Úr azt akarja, hogy mi egy új, egész más értelemben folyó életet éljünk, mint amint mi magunktól élnénk. (1929)

Ébredés – mindig újra

    Jelen órátokon szeretném, ha a visszaesés kérdése foglalkoztatna Benneteket. Az Úr több visszaesési esetet hozott elém. Sokan nem veszik észre a keresztyének közt, hogy visszaesésben vannak. Amikor megsokasodik a panasz, sok a kritika, nehéz az Úr igája, az visszaesés. Azok a lelkek, akik a vacsorára szóló meghívót a szántófölddel, a hat iga ökörrel, meg a feleséggel utasították vissza, visszaesett lelkek voltak. Meglátni a magunk életében a visszaesést, nagy nyereség. De hozzátartozik: viszont meglátni az Úrnál a visszaesésből kihozó s attól megóvó erőket. Ébredjünk több hitre! Nekünk mindenre úgy kell felébrednünk. Hitre, szeretetre, reményre, örömre, munkakedvre, szolgálatkészségre, adakozásra. Ne gondoljátok, hogy az ébredés csak kezdő emberek dolga. Olyanoké, akik még csak most találkoznak először a világossággal. Ma a Római levél 13. fejezetéből a 11. vers ragadott meg. Közelebb vagyunk mindenhez, azért kell felébrednünk. S különösen szükség van az ébredésről beszélni azoknak, akik már huzamos idő óta élnek úgynevezett Istengyermeki életet. (1928)

Azután is

    A mai ébredt lelkű hívő már nem botránkozik meg azon, hogy neki minden hitbeli előmenetele és lelki győzelme után is süppedő természetű talajon kell futni a pályát.

Miből ébredjünk?

    Miből kell ébrednem? A kijelentés nélküli, emberi talajra épített vallásos gondolatvilágból, az elméleti keresztyénségből, a saját mértékem szerinti kegyességből, az írástudók és farizeusok igazságából, amelyen belül senki nem mehet be a mennyek országába, tehát a hamis keresztyénségből, az önteltségből, a magamnak való élésből. (1929)

A bűn befolyása

    Sem a gazdagság, sem az okosság, vagy mint mondani szokták: a jószerencse, sem az élet-körülményei, sem talán a házassága nem tudja annyira befolyásolni az embert s életét – mint az ő bűnei. (1924)

Nevezd nevén!

    Milyen rossz az, ha valaki nem irányítja vágyait, mondanivalóit, észleléseit határozott dolgokra. Nevezd nevén a vágyat, nevezd nevén a bűnt, nevezd nevén a célt, amit magad előtt látsz. Ha pedig még nem tudod nevén nevezni, akkor keresd meg a nevét. Isten-gyermeki életünk elején még természetszerűbb, hogy általánosságokkal foglalkozunk. De azután hiányozni fog valami, ha nem foglalkoztatnak s nem ragadnak meg egész határozott dolgok. Sok fellelkesülésnek és megújulásnak volt már elhervasztója, hogy a Lélek nem mutathatott határozott dolgokra. Könnyű nekem írnom erről, azért is, mert magamról beszélek s azért is, mert felelősségesen érzem, hogy annak idején, mikor köztetek voltam, ezt ily világosan nem láttam. Azt szeretném pótolni tehát, amit elmulasztottam. Az is, aki boldog megújulásban van, az is, aki lelki vergődésben, mondja meg határozottan, hogy miről van szó. A napokban kaptam valakitől levelet, nagy harcok után írt a megújulásáról. De nem nevezi nevén a gyermeket s úgy éreztem, hogy még maga előtt sem nevezte meg s így féltem, hogy ennek a megújulásnak is az lesz a vége, ha nem vigyáz, mint a többinek. (1926)

Bűnközösség

    Mások bűnei az én bűneim. Ez az egyetlen és jogos álláspont a mások bűneivel való foglalkozáshoz.
    Akivel közösségre lépek, annak a bűnét is vállalom. Az Úr Jézus sohasem tudott volna velünk közösségre lépni, ha nem vállalta volna bűneinket. Pál azt mondja: »Azért fogadjátok be egymást, miképpen a Krisztus is befogadott minket...« (Róma 15,7)
    Hogy ezek a megállapítások olyan hajmeresztően hangzanak, az összefüggésben van azzal, hogy mi még a saját bűneinkkel sem léptünk – jó értelemben – közösségre. Minket inkább erre a jelszóra neveltek: nem vállalok közösséget a bűneimmel. Megszokjuk azt, hogy szép fényképfelvételeket készítsünk magunkról és csak a jobbik énünket, csak a jobbik emberünket tekintjük magunkénak. Úgy véljük, hogy a rosszabbik ént, az ó-embert végképp tőlünk idegennek, elkülönítettnek és számításon kívül helyezhetőnek vehetjük. Azért nem tudunk másokat bűneikkel együtt befogadni, mert magunk sem jártuk meg a megaláztatásnak azt az útját, amellyel Isten bűnösségünk tudatát kitörölhetetlen mélyen szívünkbe égeti.
    Mihelyt tudom, hogy az én lényemhez és a másik lényegéhez is hozzátartozik a bűnösség, nem térhetek ki az elől, hogy szeretetem az ő bűnével is számoljon.
    De nem elég olyan értelemben közösséget vállalni mások bűnével, hogy kész vagyok őket a bűnből kisegíteni. A teljességet az jelenti, hogy akkor is kész vagyok mások bűnével közösséget, szolidaritást vállalni, ha az egy cseppet sem javul egészen az utolsó földi pillanatig.
    A teremtett világ az Isten fiai olyan típusának megjelenéséért sóvárog, amely képes a mások bűnét hordozni anélkül, hogy a bűn a maga elítélendő voltából bármit is veszítene. Ez az evangélium, amit Jézus hozott és keresztjében megvalósított. Luther azt mondja, hogy Jézus annyira magáévá tette a mi bűneinket, mintha nem is mi, hanem ő követte volna el azokat. Micsoda döbbenetes merész állásfoglalás. Neki igazán nincs köze egyikünk bűnéhez sem és mégis közösséget vállal mindnyájunk bűnével. Nincs senki az életemben szereplő egyének között, akinek a bűnéhez ne lenne közöm.
    Új csodák korának küszöbéhez juttatna ez sok vergődő. keresztyént, mert a lelki állásfoglalásnak ez a módja még akkor is nyereséges, hacsak az egyik oldalon történik, – ha a másik nem tud úgy tekinteni az én bűnömre, mint ahogy én az ő bűnére. Ó, ha Isten ebben sokaknak világosságot adna! Nem ez az új ébredés, amit várunk?!

Év végi számadás

    Előttem most egy pont áll. Mennyire választhatott el az Úr önmagunktól. Ez valami, amire szükség van. Nemcsak egyszer, hanem sokszor. Minden megfáradás és elkedvetlenedés annak a következménye, hogy magunkkal jutottunk újból összeköttetésbe. Pedig ez a világ tele van az Úrral. Az özönvíz tömege semmi sem a kegyelemnek, az Úrral való találkozás lehetőségeinek tömegeivel szemben. Miért nem tapasztaljuk ezt bővebben? Azért mert nem szeretjük az Urat. Kedves testvéreim, engedjük magunkat több, szeretetre ébresztetni, ingereltetni az Úrral szemben. Ne vegyük úgy, hogy az első nagy parancsolatot már megtanultuk: Szeresd az Urat teljes szívedből, teljes elmédből és minden erődből. Meg van ez tényleg minálunk?! - Valaki felvetette azt a kérdést: miért van most oly kevés bűntudat? S a felelet ez volt: Mert kevéssé szeretik az emberek Istent, akit vétkeid elsősorban érintenek. Mennyi keresztyénben sorvad el a bűntudat. Miért? Azért talán, mert a bűn elerőtlenült bennük. Nem. Azért, mert a szeretet erőtlenült meg. Azért olyan nagy bajt jelent a szeretet meghidegülése, mert ezáltal elcsenevészedik a bűntudat, a bűntudattal a bűnismeret, az önmagunk elítélése, ugyanakkor a Krisztusra való utaltság érzése s így az iránta való szeretet és hála, mert nem tudjuk többé megbecsülni a keresztet és az Ő sebeit. (1928)

Egészséges ébredés

    Minden ébredésnek örülök. Leginkább azonban azokat a megújhodási szakaszokat látom egészségesnek, amelyeknek a végeredménye a magamtól való nagyobb elfordulás, a lelki szegénység, az, hogy semmi vagyok. Az, amit T. Z. a konferenciára küldött vallomásában ír: Finnországban megtanultam, hogy mindenki különb keresztyén, mint én. Az oxfordi mozgalom nagy ajándékának éppen azt tekintem, hogy a megtért és újjászületett emberről leveszi a túlvilági díszfényt, amely voltaképpen arról az aranymázas palettáról veszi a színeit, amelyet az ördög, mint világosság, angyala tart a kezében. Nagyon helyesnek tartom a jóvátétel és a becsületesség gondolatát az oxfordi mozgalomban, de veszedelmesnek, ha ez az önteljesítmény romantikus kalandvágy, lelki kalandvágy duzzanatává dagad. Az új engedelmesség, melyről Luther beszél, sokkal fontosabb, mint a jóvátételnek sokszor mesterkélt, természetellenes és szenzáció hajhászó bűvészmutatványa.

Bűntudatra ébredjünk!

    Az ébredésnek van egy megtévesztő formája. Ez az, amikor valaki nem bűntudatra ébred, hanem csak az Isten Országában való munkálkodás öröme ejti rabul a szívét. Vannak, akik azután az ébresztést is ezen az alapon munkálják. Ezzel találkoztam s ennek a hatása alatt voltam soká én is.
    Őszinte lelkek azután rájönnek az egy szükséges dologra s egyik állomástól eljutnak a másikig. De vannak, akik fogva tartatnak az első káprázatoktól, s vagy vergődéssé lesz az életük, vagy fellengző keresztyénekké lesznek és sok szénát meg pozdorját építenek. Bizonyos, hogy az Isten Országa számára való verbuválás szimpatikusabb, mint a bűntudat számára való megnyerés, az összetörettetés. Amennyire az ember szereplési vággyal telítve van, arra is kapható, hogy a bűntudatnak és bűnbánatnak mázát elfogadja, hogy azután az arany elevátor őt is felfelé vigye. Az jut eszünkbe, amit az Úr Jézus azokról mond, akik nem az ajtón mennek be. Ez a módszer, melyet oly sokan követnek, megbosszulja magát. Egyelőre azonban ez a magyarázat ahhoz, hogy olyan sok munka folyik evangéliumi jelmezben, de evangéliumi életet azért az ember ne keressen. (1929)

Megtérés és újjászületés

    Mi a határállomása a lelki ébredésnek? Egyesek az ébredés alatt azt a folyamatot értik, amely a megtérés és újjászületés pillanatait előkészíti, de abba át nem nyúlik. Ideális ébredésnek azonban csak azt tarthatjuk, amelynek folyamatába, mint betetőzés a megtérés és újjászületés beletartozik. (1929)

Az eredmény

    Mi az ébredés eredménye? Az, hogy én élni kezdek az Úr szeretetével, s hogy az Úr élni kezdhet az enyémmel.

Csendes ébredés

    Számotokra is az a kérésem az Úrtól, hogy nagy alázatosságban, de minden szűklátókörűségtől és óemberi aggodalmaskodástól s mentalitástól menten megkaphassátok az ébredést, hogy mit akar veletek és általatok az Ő rendelkezése. Mindezt persze csendben, erőltetések és mesterséges szemnyitogatások nélkül az Ő erejével, az Ő Szentlelkével és így kérem magamat is a ti imáitokban (1922)

A való terep

    Én azt hiszem, te túlságosan elméleti vagy. A sztratoszférából nézed a dolgokat, illetőleg a sztratoszférába való vetületeit méred a dolgoknak. Ezeknek is megvan a maguk jelentőségük, azonban ma az ébredés munkálása nagyon a meglevő terephez való igazodásra késztet, oda ahol a gutaütött nyoszolyája van és legfeljebb a háztető magasságáig emelkedünk, ahonnét még az Ige hirdetése sokak számára érthetően hallható, s ahonnét le lehet bocsátani a nagyon eltorlaszolt Jézus lábai elé a félholt testet.

Kinövések

    Megtanultam, hogy nincs sablon a világon az Isten Országa munkája számára. Minden tájnak megvan a maga lelki faunája és flórája. És az a legérdekesebb, hogy a mi munkaterepünk nem ott a legnehezebb, ahol még hívők nem jártak, hanem ott, ahol már az első ébredés helytelen irányzatának kinövései is rávetik árnyékukat a terepre. (1933)

Egyházi ébredés és teológia

    Isten a háborúval s az azután jövő időkkel megalázta az egyházat, a közösségeket, s a teológiát. Az, hogy a teológiát is megalázhatta, mutatja, hogy Istennek az ő országában van még terve ezzel is, helyesebben: szánt még szerepet a teológiának is. Sőt úgy látom, hogy a teológia vezérmozgalmai szerint jobban elfogadta az Úr ezen megalázó munkáját, mint a másik két kategória. Legalább egyenlőre. S ezért örülök annak, ha hívő fiatal kollégáim foglalkoznak a teológiával, persze a megalázottal, azzal, amelynek csípője forgócsontja épp úgy kijött a helyéről, mint az Úr angyalával tusakodó Jákóbnak. Éppen a magyar ébredési mozgalmaknak lesz nagy szükségük erre. Annál jobban, minél jobban kifejlődnek s minél kevésbé szűrheti őket az Úr közvetlenül a világ részéről ma már mindjobban kimaradó üldözésekkel. Természetesen az egyházi ébredésnek is nagy nyereségére lehet ez a teológia, mert igazolja a hívő élet alapigazságait, úgy, ahogy eddig még sohasem tette. Csak legyen ez a teológia jellemes, ne akarjon más lenni, mint isteni megbízatással bíró hitbeli gondolkodás.

Egyházi ébredést!

    Úgy látom, hogy a magyarországi ébredés ügye kritikus ponthoz érkezett. Az ébredés munkája, kovásza és gyertyája eddig inkább egyesületi tengelyek körül helyezkedett el. Ez nagyon jó volt s ennek szüksége fennáll továbbra is, de viszont elérkezettnek látom az időt arra, hogy az ébredés szolgálatától égő lelkek az egyház egész egyetemét átjáró tengely körül is munkába helyezzék a hit és szolgálat kovászát és gyümölcseit. (1931. július 12.)

A spiritualista ébredés krízise

    Vannak spiritualisták, akik tagadják, hagy a sajtó állhatna az ébredés megindulásának szolgálatában. Az ébredésnek először jönni kell, csak azután jöhet a sajtó. Túlságos passzivitásra ítéli ez a felfogás az embert s könnyen fatalizmus fejlődik ki belőle. Ez a mi bajunk. Az egyik ember azt gondolja, hogy minden mi rajtunk fordul meg; nem veszi észre, hogy az ember semmi. A másik meddően éli az életét. Mindkettő előfordul a hívők körén belül is, kivált, ha egyesületi és mozgalmi érdekelt is érintve vannak. Mindkettő azonban az ó-ember megnyilvánulása. Borzasztó eset, amikor előállnak olyan emberek, akik spirituálisabbak akarnak lenni az Istennél és a Szentléleknél. Ez a típus még veszedelmesebb, mint az előbbi. Mert aki túlságosan a maga erejével testies alapon akar dolgozni, azt sok módja van Istennek összetörni és kijózanítani, de aki túlságosan spiritualista, annak az ebből való felébredése igen nagy csoda.
    Ezért nő előttem Luther is napról-napra, mert ebben a tekintetben volt neki valami csodálatos világossága. Ezért nem tudta értékelni Luthert az angolszász-amerikai ébredés s ezért nem volt neki helye és szerepe az eddigi magyarországi lelki ébredésekben a múlt század eleje óta, mert eddig a mi ébredésünket teljesen az angolszász-amerikai metodisztikus ébredés uralta.
    De úgy látom az egész világon krízishez, szinte csődhöz érkeztek az angolszász individualista és erőltetten spiritualista ébredések s viszont jön a nagyobb megértés Lutherrel szemben. Meg vagyok győződve, hogy azoknak legtöbb a mondanivalójuk, akik átélték az exkluzív individuális és spiritualista ébredés krízisét és győzelmesen eljutottak az új mélyebb ébredéshez, melynek tengelyvonalába Luther, Würtemberg és a Finn Ruotsalanien-féle ébredés esik. (Blumhardt, Barth).
    Ma két ébredési irány mérkőzik egymással az egész világon. Nálatok már korábban is megvolt ez a két fajta ébredés. Csak talán nálatok már a régebbi, a piesztikus ébredések is józanabbak és nem oly exkluzív jellegűek voltak. Úgy látom, az én megjárt utam ezzel van összefüggésben. Példává lehet az én esetem, hogy milyen eltorzulások fejlődhetnek ki az individualista, a személyi kultusztól átszőtt és fűszerezett ébredés mozgalmaiban. (Egy finn lelkészhez 1933. július 29-én.)

Reformátori ébredés

    Keressétek először Istennek országát. Ez az Ige először csak azt jelentette számomra, hogy tegyem összes életkérdéseim elé a lelkit. Most közel két évtized után újra elém hozza Isten ezt az Igét és a nyomatékot a lelki dolgokon, azoknak hosszú során belül az Isten Országára helyezi. Nem, az üdvösségem, a lelki érdekeimnek a testi, földi érdekek elé való helyezésével még nem valósult meg ez az ige. A lelki dolgok során belül is első helyre kell helyeznem az Isten Országa keresését. Nem azért, hogy üdvözüljek, hanem magáért az Isten Országáért. Sohasem hívták fel még a figyelmemet úgy, mint most az új lelki ébredés megismerésével kapcsolatban, hogy milyen fontos a sorrend és összefüggés-megállapítás ebben az igében: Térjetek meg, mert elközelített az Isten Országa. Nem azáltal közeleg el az Isten Országa, hogy én megtérek, hanem azért kell megtérnem, mert az Isten Országa elközelített. Nagyon az »én« lett a kiindulópont az angol-amerikai ébredésben. Ezért van oly sok válság ennek az ébredésnek a körein belül. S ezért kell kibontakozni a finn, würtembergi, a reformátori és barthi ébredés nyomán egy új ébredésnek. Ez volt az idei nyaram legnagyobb jelentőségű meglátása. Voltaképp az utolsó évek fejlődésének betetőzése van benne. (1933. augusztus 6.)

Mindent megújító ébredés

    Én úgy látom, s mind több felől jönnek a megerősítő és ez irányban tovább ébresztő jelek, hogy mi itt voltaképp egy új ébredés képviselésére vagyunk elhíva. Az az ébredés, amely a század elejével megindult, melyben mi is részesültünk s amelynek sodrában lelki életünk java részét leéltük, elérte kifejlésének csúcspontját s ezzel egyben meg is mutatkoztak annak korlátai, hiányai, a megítéltetése. Így van ez nemcsak hazánkban, hanem mindenütt. Kibontakozóban van azonban egy másik, igazibb, mélyebb, biblikusabb, az egyéni kegy érdekeitől eltekintő, a központban az Urat jobban meghagyó, s mindent megújító ébredés, s ez az, aminek a sodrába kellett kerülnünk! (1933)
Copyright © 2017 HMI. A honlapon mesteri Gáncs Aladártól származó tartalmak a Creative Commons (CC-BY-NC-ND-4.0) irányelveit betartva felhasználhatók. · Kapcsolat

 .