Gáncs Aladár olvasmányaim tükrében

    Életében egyszer láttam. A Fasori templomban a diákistentiszteleten prédikált. Szavaira már nem tudok visszaemlékezni. Törékeny, gyöngéd alakja jelenik meg előttem most. Szelíd tekintetéből különös melegség áradt. Szavát alig lehetett hallani. Akkor már nagyon beteg volt. A láthatatlan világ követeként szólt.
    Édesapámtól karácsonyi ajándékként 1938-ban Túróczy Zoltán: „...és hívják nevét: csodálatosnak....” című prédikációs kötetét kaptam. A könyvben olvasható a Gáncs Aladár temetésén elhangzott igehirdetés. Megragadtak ezek a mondatok: „Ő volt a magyar evangélikus lelkésznemzedék legegyetemesebb lelkipásztora... az ország papja volt. Ezzé tette a felelősségérzete, mely nem bírt bezárkózni saját portájának kerítésein belül, hanem szívére helyezte az összes gyülekezetek gondját... Felelősségérzete nem tudott megállani még az országhatár sorompóinál sem... Olyan magasról nézte a világot, hogy az egész világ belefért a látóhatárába. Ezért lett a világ papja. „Elgondolkodtam ezeken a sorokon. Hát nem minden evangélikus papnak ilyennek kellene lenni? Hiszen az Üzenet, amit Isten reánk bízott az egész világnak szól!
    Túróczy Zoltán temetési beszédének volt egy szokatlan mozzanata. Bűnbánatra hívott fel: „...vádolni kezd minket ez a koporsó. A Gáncs Aladár fájó szívéért még egyszer kemény számadása lesz Isten előtt embereknek. Nekünk, akik talán épp azért, mert szolgálatkész volt, egyre több és több terhet és szolgálatot raktunk rá. Nekünk, akik munkájában sokszor oly igen magára hagytuk s engedtük egyedül roskadozni az összes gyülekezetek gondja alatt, míg mi a szemlélődés kényelmes páholyából, vagy a kritika lövészárkából néztük és bírálgattuk, miként ég el az a drága élet. Nekünk, akik bűneinkkel annyi csalódást okoztunk neki a magyar evangélikus egyházi ébredésről álmodott szép álmai közben. Nekünk, akik engedtük, hogy feláldozza önmagát egészen égő áldozatul.
    A református külmissziói folyóiratban, a „Hajnal’’-ban, vitéz Csia Lajos ezt írta: „Ábel jut eszünkbe, kinek a neve lehelletet jelent s koporsójánál. megdöbbenve kérdeztük, hogy a könyörtelen földi élet, mely őt felőrölte, – az emberi szeretetlenség, a közöny, a lekicsinylés, mely a hűségeseket kísérni szokta, nem voltak-e számára az a kaini kéz, mely őt idő előtt leterítette? Vájjon nem vehettük volna-é le terhének egy részét? Nem vehettük volna-é körül több szeretettel? Talán még köztünk hagyta volna az Isten, hogy buzgóságával bennünket buzdítson, reménységével szemünket az eljövendő ébredésre irányítsa, melyben ő oly rendíthetetlenül hitt.”
    A Gáncs Aladárról írt sorokat olvasva Luther Márton szavaira gondolhatunk. A Kis Káté Előszavában írta: „A mi hivatalunk most egészen mássá lett, mint a pápa alatt volt. Komollyá és üdvösségessé lett, azért jár sok gonddal és munkával, veszéllyel és tusakodással, s ráadásul kevés jutalommal és hálával ezen a világon. De Krisztus maga akar jutalmunk lenni, ha hűségesen munkálkodunk.”
    Az 1937. évben megjelent Luther-Naptárban Rimár Jenő emlékezett meg Gáncs Aladárról. Ezt írta: „Hogy ki volt és mi az ember, arról halálos ágya tesz bizonyságot. Az is, aki napokat, s aki néhány percet töltött el a haldoklónál, olyannak láthatta ott is, mint életében volt. Nem mi vigasztaltuk, ő erősített minket, nem önmagáért aggódott, az országban folyó evangéliumi munkát akkor is szívén hordozta, szinte percnyi pontossággal jelezte. Amint prédikált, úgy élt is és úgy halt meg. A mezőberényi konferencián tartott úrvacsorai beszédében arról szólt, hogy milyen csodálatosan szép élni a Krisztussal és csodálatosan szép meghalni. Egy ilyen csodálatosan szép halál szemlélői lehettünk. Amikor az Úrvacsorát osztottam neki, magatartása nem a szalmaszálba kapaszkodó haldoklóé volt, de az Istenben elrejtett élet boldogsága, bizonyossága töltötte el: „Milyen jó, ha az embernél minden rendben van. Akik itt körülöttem vannak, azt hiszem, mind hisznek az isteni vezetésben, milyen jó így együtt lenni. „1935. december 13-án dobbant utolsót Gáncs Aladár megfáradt szíve.”
    Scholz László szerkesztésében 1939-ben jelent meg „Serkenj föl, aki aluszol címmel” a Gáncs Aladár emlékkönyv. Kezdő teológiai hallgató voltam akkor. Önmagammal vívódva kerestem a helyemet. Teológus társaim különböző kegyességi típust képviseltek. Melyik ezek közül a helyes? Ezt vizsgálgattam. Felismertem, hogy a professzorok különböző teológiai irányzatokhoz tartoznak. Nem láttam az összhangot. Van biztos pont a teológiában, amire építeni lehet? Ezen töprengtem. Nem volt senki, akivel kérdéseimről beszélgethettem volna. Német Károly a Gáncs emlékkönyv előszavát e sorokkal zárta: „Legyen ez a könyv eszköz arra, hogy Gáncs Aladár holta után is beszéljen és hasson.” Ez a kívánság számomra valóra vált. Olvasva a könyvet Gáncs Aladár beszélgetni kezdett velem és hatott rám. Pirossal húztam alá azokat a sorokat, melyeket Gáncs Aladár Luther Mártonnak a Jelenések Könyvéhez írt előszavából idézett: ,,Ez a hitágazat: Hiszek egy szent keresztyén egyházat, éppúgy a hit cikkelye, mint a többi. Azért az értelem még ha a világ valamennyi szemüvegét feltenné is, nem képes megismerni azt. Az ördögnek ugyancsak módjában van ellepni az egyházat mindenféle botrányos dolgokkal, úgyhogy nem győznek botránkozni rajta. De Isten maga is annyiféle tökéletlenség és hiány, alá rejti el egyházát, hogy bele kell bolondulni, vagy valami hamis képet kell róla alkotnunk. Ám az egyház nem azért van s nem azt akarja, hogy lássuk, hanem, hogy higgyük. A hit pedig arról szól, amit nem látni. Ez az egyház, Urával együtt azt az éneket énekli: Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik. Krisztus felette minden gyötrelemnek, fenevadaknak, gonosz angyaloknak mégis az övéinél, az övéivel van s végül diadalmaskodik.”
    Gáncs Aladár segített az eligazodásomban avval, hogy különbséget tett az egyház és a közösségi keresztyénség között. Különbségtétel és nem ítélettétel az, ami megszólal írásaiban. Mind a kettőt szívből szerette. Élete folyamán benne élt mind a kettőben. Ezért látta mind a kettő gyengeségét és egymásra utaltságát. Hálát tudott adni mind a kettő ajándékáért. Látta, felvázolta mindkettő feladatát. Mindig úgy, hogy a Biblia felől tájékozódott. Ami nála azt jelentette: az élő Krisztusra figyelt!
    Magával ragadott az, hogy mennyire jártas a teológia minden ágában. Tisztán lát és másokat is erre akar segíteni. Isten színe előtt tusakodó szív dobog előadásaiban éppen úgy, mint igehirdetéseiben. Nem hallgatta el azt a küzdelmet, amin keresztül ment. „Az első időkben az állt előttem: Megtérni annyi, mint Istennek adni át az életünket. Azután ezt láttam: Megtérni annyi, mint a magam bűnössége alatt összetörni s a keresztfán felkínált kegyelmet elfogadni. Azután láttam, hogy egyesek milyen világosan látnak mindent s mégsem indul meg bennük határozott lelki élet, viszont mások alig értettek meg valamit, de mégis megindult náluk valami, ami eddig nem volt. Ekkor azt mondtam: Megtérés az, aminek folytatása van. Ma már látom, hogy a megtérés fogalmi meghatározása egyike a legnehezebb dolgoknak. Ha mégis mondanom kellene valamit, akkor azt mondanám, hogy a megtérés főkritériuma, hogy az Istennek alányúlása legyen nyilvánvaló az életünkben. Hogy elsősorban melyik ponton és hogy milyen egymásutánban, az megrendelhetetlen.” „Ha az Úrtól várjuk megtéríttetésünk ügyét, vajon nem lesz-e sokkal jobb, buzgóbb s gyorsabb kezekben, mintha tőle elszokva azt várjuk: mikor érkezik meg az emberi dopping és szenzáció. Magam részéről mondhatom, eléggé körül voltam véve sürgető és asszisztálásra kész emberekkel, de az Úr jelentősebben egyikhez sem kötötte megtérésem processzusát. Tüdőm, hogy még előbbre jutottam volna, ha tisztábban figyeltem volna Ő reá, s hagytam volna nagyobb tudatossággal hatni egyedül Őt.”
    A Gáncs emlékkönyv utolsó fejezetében Scholz László többek között felvázolta Gáncs Aladár életútját. A következő sorait többször is elolvastam: „Megindítja 1926-ban Béthelben a nyári theológus-lelkész konferenciákat. Alázatosan a háttérben marad, de mégis csak ő gyűjti, hívja, buzdítja, világosítja az új életre vágyó lelkeket. Maga is rengeteget olvas, dolgozik, tanul. De valahogyan nem tud kinyílni, mintha meg volna kötözve. Ebből az időből még írása is alig maradt ránk. S bekövetkezik életének legnagyobb keserűsége, amiben az utolsó percig nem akart hinni: kénytelen megválni az egyesülettől. Sietteti ezt az első főnöknőnek Pauer Irmának 1929 szeptemberében beálló halála. 1930. január elejével vallás- tanári állást vállal a fővárosnál. De csak fokozatosan szakad meg a Fébével minden kapcsolata. 1930-ban még titkára; végleg 1933-ban lép ki onnan.” Töprengtem: mi húzódik meg e sorok mögött? Évek teltek el, amíg kirajzolódtak előttem az események.
    Isten úgy formálta életutamat, hogy szolgálhattam mind a két helyen, ahol Gáncs Aladár munkálkodott: a Fébében és a Misszió Egyesületben. Láthattam munkásságának gyümölcseit. Beszélhettem olyanokkal, akik testvéri, lelki közösségben voltak Gáncs Aladárral. Hallhattam a Bethánia-egyesületben töltött munkájáról, a Fébében végzett szolgálatairól. Az Evangélikus Misszió Egyesületben utódja lehettem a titkári munkában. Megtapasztalhattam, hogy milyen sodró ereje volt a Gáncs Aladár körül kialakult Baráti Mozgalomnak. Személyes élményeimet olvasmányaim is gazdagították.
    A Luther Naptár 1926-ban jelezte a Fébé diakonissza munka indulását: „Nagy reménységgel tekintünk belmissziói vonatkozásban Pauer Irma evangélikus diakonissza főnöknő vezetése alatt álló piliscsabai evangélikus diakonissza-anyaház megalapítására, működésére, mely a közelmúltban Gáncs Aladár székesfehérvári lelkészt hívta meg a misszió lelkészének.” A következő évben közölte a Naptár Gáncs Aladár írását: „Béthel-ről és a ,Fébé’ Ev. Diakonissza Nőegylet munkájáról.” A cikkből megismerhetjük a Fébé diakonissza munka kezdetét. Isten indította el az eseményeket felhasználva Pauer Irmát, aki Isten Országát kereső, az evangélikus egyházat szerető lelkületével felismerte és hittel véghez vitte azt, amit Ura reábízott. Az egyesület célkitűzéséről ezt írta Gáncs Aladár: „Ahogy a Fébé, a görög kenkréabeli gyülekezet szolgálója szolgált, úgy óhajt szolgálni a magyar „Fébé”. Az Úr Jézus keresztjéért hálás szivek – Ő érte és az Övéiért” Biblikus, lutheránus megfogalmazása ez a Krisztus szolgálat forrásának és céljának.
     „Fénysugár” címmel a Fébé evangéliumi hitébresztő és hitmélyítő folyóiratot indított 1925-ben. A szerkesztés munkáját Gáncs Aladár végezte. Az első számban „Levelek a Biblia mellől” címmel sorozatot kezdett. „Kedves Néném!” megszólítással kezdődtek a levelek, akárcsak Mikes Kelemen levelei. Tanítás, hitre hívás és személyes vallomás szólal meg a levelekben. A Biblia megszólaltatásával és a Hitvallási Iratainkkal érvel. Az újság második évfolyamában új sorozatot indított el „Keresztyén életrajzok” címmel. Arhdt Jánostól kezdve Stockmajer Ottóig mutatta be az ébredés nagy alakjait. Mindenkiről lelki rajzot adott. Az ige hatását kereste emberek életében. A megtérés, új életben járás példáit adta a lap olvasóinak. Mindegyik írásban felismerhető, hogy aki írta Isten munkáját akarta dicsőíteni soraival.
     „A Biblia könyvei” címet adta Gáncs Aladár a Fénysugárban megjelent harmadik, legjelentősebb sorozatának. A mai bibliaolvasó számára fogalmazza meg a Biblia egyes könyveinek jelentőségét. Keresi a könyvek üdvtörténeti összefüggését. Krisztuscentrikus szemlélettel vizsgálja az Ószövetség könyveit. Megszólaltatja a személyes üzenetet: „Ezt üzeni neked a Bírák könyve” – írja. Alapos kutató munka érezhető minden könyv jellemzésén. Szembe néz bátran biblia-kritikai kérdésekkel is. Józsué könyvéről ezt írja: „A könyv szerzőjére nézve nincsenek olyan éles ellentétek, mint Mózes könyvénél. A szabad gondolkodók nem tiltakoznak az ellen, hogy a feljegyzések nagy része Józsuétól való. Viszont hívő theológusok is megengedik, hogy Józsué csak főhőse, de nem szerzője a róla elnevezett könyvnek. „Figyelembe veszi a régebbi kutatási eredményeket is: „Jób könyve rendkívüli helyet foglal el az Ószövetség egyéb könyvei közt. Először is feltűnő szép, de rendkívül nehéz nyelvezete folytán. Feltűnt ez Luthernek is s megjegyezte, hogy fordításában harmadmagával sokszor négy nap alatt egy versnyire tudott haladni. Azóta sok nyelvi nehézség tisztázódott, de minden még máig sem.” Ézsaiás könyvét így állítja be az Újszövetség világába: „Ézsaiás könyve az Újtestámentom egész kupoláját átövezi. Olyan, mint egy szivárvány, amelynek kiinduló pillére, mindjárt Máté elején, a Messiás születésén fekszik. A vége pedig a Jelenések könyvének utolsó lapjain pihen: az új ég, új föld és új Jeruzsálem aranyvárosán.”
     „Énekeljetek az Istennek!” címe annak a kottás énekgyűjteménynek, melyet a Fébé diakonissza-anyaház 1927-ben adott ki. A tartalomjegyzék pontosan feltünteti az énekek forrásait. Négy éneknél hiányzik a forrásmegjelölés. Ezek közül kettő Gáncs Aladár éneke. A 11. ének: „Úr Jézus, óh Te légy velem.” A 38. ének: „Ki eljött éretted, Vár téged Ő.” Az ébredés népe jól ismerte ezt az éneket. Az „Énekem az Úr! című énekeskönyv 38. éneke ez. Dallam és szöveg Gáncs Aladár munkája. Abból a tényből, hogy énekei alá Gáncs Aladár nem írta oda a nevét arra következtethetünk, hogy ő állította össze a Fébé énekeskönyvét. A Misszió Egyesületnek az Evangélikus Országos Levéltárban őrzött iratai közt több kottás ének található. Talán ezek az énekek is Gáncs Aladár művei.
    Gáncs Aladár irodalmi munkásságával is találkoztam. Az 1929. évi Luther Naptár közölte „Három fenyő” című karácsonyi jelenetét „Péter és János” című elbeszélésének egy részlete az Evangélikus Evangélizáció Húsvétja 1948. évi számában olvasható.
    Nyomon követhető Gáncs Aladárnak a missziói munka felé fordulása. A Luther Naptár 1933. évi számában „Ácsmester és fazekas segéd” címen írt a hernnhuti misszió kezdetéről. A cikk végén ismertette a Magyarhoni Ág. Ev. Misszióegyesület munkáját. Hívogatott a budapesti missziói bibliaórára. A Misszióegyesület jubileumára hívta fel a figyelmet az 1935-ben kiadott Luther Naptárban. A részletes beszámoló mellett a magyar missziói munka támogatására hívta fel a naptár olvasóit. A Luther naptár Gáncs Aladár halála utáni évben közölte „Kunst Irén” című írását. „Kunst Irén élete nagy ajándék az egész magyar keresztyénség, közelebbről a mi egyházunk számára. Vaj ha minél előbb adna az Úr olyan igaz odaadással dolgozni kész férfit és nőt, aki átvehetné az ő üresen hagyott s magyarok számára fenntartott drága kínai őrhelyét. így lesz közöttünk emléke igazán élő és áldottan áldott.” A „Keresztyén Igazság” evangélikus egyházi, társadalmi és hit védelmi folyóirat megindulásának évében, 1934-ben közölte Gáncs Aladár könyvismertetését „A világmisszió válságába” címmel. Ez az írás is serkentéssel záródik: „Bárcsak ébredne a mi magyar evangélikus intelligenciánk is tudatára annak a felelősségnek, amely bennünket is kötelez a missziói parancs iránti engedelmességre.”
    Gáncs Aladár missziói munkásságáról vitéz, Csia Lajos a „Hajnal” című külmissziói folyóiratban ezt írta: „Bennünket különösen érdekel a külmisszióval való kapcsolata, mellyel 1931-től kezdett behatóan foglalkozni, mióta a református és evangélikus külmissziói munka különvált. Kunst Irén 1931-es körútjának előkészítése volt Gáncs Aladár első nagyobb külmissziói ténykedése. Azóta több külföldi misszionárius magyarországi útját készítette elő, és pedig Christananda, Kühne, Meiner körútjait. Emellett diapozitívokat küldött szét az országba előadások rendezésére; szerkesztette s majdnem egyedül állította össze a Missziói Lapokat. Az ő műve volt a Missziói Gyermek szövetség megalakítása, mely mostanáig két árvát tartott el Indiában. Ugyanilyen szeretettel karolta fel a fogházmisszió munkáját, melyben erejéhez s idejéhez mérten tevékeny részt is vett. Külön fogházmissziói imaórát kezdett el s lelke örökké tele volt tervekkel a szabaduló rabok elhelyezését és megsegítését illetőleg. Hű társa s megértő barátja volt a Markó-utcai fogházmissziónak.”
    Vitéz Csia Lajos így számolt be Gáncs Aladár élete utolsó idejéről: „Hogy az utolsó hónapokban micsoda munkateher nehezedett erre a beteg szívű, fáradt testű emberre, arról jó némi fogalmat szereznünk. Egyszerre 6–7 iskolában tanított s ennyi iskola lépcsőit járta. Heti 24 órája volt. Egyházi lapok munkatársa volt s azokat sok cikkel látta el. Szerkesztette s jóformán egyedül írta a Missziói Lapokat. Missziói titkár volt s végezte úgy a külmisszió, mint a Baráti Körtől indított belmisszió szervező munkáját. Ő végezte a missziói iratterjesztést, nála volt annak raktára, ő könyvelt, levelezett ennek ügyeiben is. Fogházmissziót végzett és két kórház lelki gondozását látta el. Sok felé hívták meg vidékre is előadások tartására s betegágyáról is 4–5 ádventi előadást kellett lemondania. Mindezekhez járult hűséges életének utolsó nagyobb munkája: Kunst Irén életrajzának megírása, melyet néha éjszakánként végzett.”
    Mi indíthatta Gáncs Aladárt a Kunst Irén emlékkönyv megírására? Erre a kérdésre összetett választ lehet adni. Koporsója mellett Túróczy Zoltán ezt mondotta: „Az összes magyar evangélikus gyülekezetek mellett rajta volt az indiai árvák, a kínai vak leánykák, az ovambó négerek gondja.” De miért vette fel ezt a sok gondot? Arra kell gondolnunk, ami azok életében, akik Isten közelébe kerültek szinte törvényszerűen jelentkezik: felveszik mások üdvösségének gondját. Akit megragadott Jézus Krisztus megmentő szeretete, annak szívében küldetés tudat ébred. Ha maga nem tud eleget tenni az Úr parancsának, akkor segíti azokat, akiket a Mester messze küld az Evangéliummal. De gondolni kell egy másik tényre is. Aki felismerte életében Isten üdvözítő munkáját, az felfigyel arra, hogyan dolgozik az Örökkévaló mások életében. Ennek látása erősíti a hitet. Ez növeli az Isten-ismeretet. Aki Isten munkáját figyeli mások életében az egyre nagyobbnak látja a Mindenhatót. Gáncs Aladár e sorokkal kezdte az emlékkönyvet: „Ez a könyv könnycsepp. Mélyből messze kicsorduló könnycsepp arra felé, ahol a nap kel, – kínai földből kidomborodó sírra. Ez a könyv gyöngycsepp, abból a könnyzáporból, melyet Isten az Ő ritka kiválasztottjainak életéből hullat alá e földre. Ez a könyv harmatcsepp abból a hajnali harmatból, melynek permetével a magyar misszió kopár mezejének tikkadt fűszálait szeretné itatgatni a Lélek. Ez a könyv illatáldozat füstjének foszlánya, mely felkívánkozik megajándékozott hívó lélek hálájából az Úr dicsőséges trónja elé.”
    A Kunst Irén Emlékkönyv három szálból összefont fonálhoz hasonlítható. Az egyik szál Kunst Irén írása. Ezt gyűjtögette csokorba Gáncs Aladár: Kunst Irén életrajzát, beszámoló leveleit, a kínai és hazai munkásságáról szóló híradásokat. De nem elégedett meg az események hiteles megörökítésével. A tények mögött kereste és felismerte a misszió Urát, a cselekvő Istent. Észrevette, hogy Valaki irányítja az Evangélium diadalmas előretörését. A látszólagos ellentmondások, érthetetlen események mögött Isten véghezviszi terveit. Mindent Ö tart a kezében. Isten művének felismerése mellett hitelesen értékeli Isten munkását, Kunst Irént. „Ó volt az első hivatásos magyar női missziói munkás. Nemcsak a külmisszióban. A belmisszióban is alig előzte meg a nők közül valaki. Utána többen készültek, vagy ki is mentek hosszabb-rövidebb időre a külmisszióba, de egy sem halt meg ott. S beleértve a férfiakat is, az összesnek külmissziói szolgálata időben gyümölcsben nem tesz ki annyit mint az övé.” „Keresztyénsége a nagy irányszabó egyéniségeket nézve senkihez sem állott oly közel, mint Lutherhez és azokhoz, akik maguk is – igazán értve – Lutherhez állottak legközelebb.”
    A Református és Evangélikus Közös Külmissziói Bizottság Kunst Irén halála után Budapesten, a Deák téri templomban országos gyászünnepélyt rendezett. Ezen az együttléten megszólaltak azok, akik a misszionáriusnő munkáját ismerték, lelki testvérei voltak. Az itt elhangzott előadásokat, bizonyságtételeket is olvashatjuk az emlékkönyvben. Ezek az írások alkotják a könyv fonalának második szálát.
    E két szál közé fonta be Gáncs Aladár a saját sorait. írásai alá csak a két betűt írta: G. A. Már a Fénysugárban is legtöbbször így jelölte cikkeit. Szinte eltűnt e két betű mögé, hogy el ne homályosítsa azt a nevet, „amely minden névnél nagyobb.” (Fil 2,9). Gáncs Aladár teológiája évtizedek alatt alakult, formálódott. Kunst Irén emlékkönyvben olvasható írásai arról tanúskodnak, hogy élete végén egységbe olvadtak össze Istent kereső gondolatai. Isten vetése beérett az életében. Ezt lehet megállapítani stílusáról is. írásmódja nem üres csillogás. Az Üzenet továbbadás szolgálatában áll. Isten közelségétől megérintett szív közli így mondanivalóját. Mint a forrásból a víz, úgy tör elő, erővel. Magával ragad, sodrása van. Oda kell Figyelni mondanivalójára. Váratlan meglepetésre lehet számítani. Bárhonnan indul el, mindig a központba érkezik: Krisztus Keresztjéhez.
    Pál apostol világosan felismerte élete vége közeledését. Tálán Gáncs Aladárt is figyelmeztette teste gyöngesége arra, hogy egyre közelebb van a mennyei Hazához. Úgy gondolhatta, hogy a földi világtól búcsúzva Isten oltárára hálaáldozatként leteszi mindazt, amivel Ura megajándékozta. Előadásaiban, igehirdetéseiben, cikkeiben mindig felmutatott valamit önmagából. A Kunst Irén emlékkönyvben szemlélhetjük mivé formálta őt Isten. Úgy mutatja be Kunst Irén életét és missziói munkáját, hogy bármennyire is háttérbe akar húzódni, maga is feltárulkozik. Arcán kirajzolódnak Mesterének vonásai. Könyvében hirdeti mit tett Isten törékeny, gyenge szolgálóleányával. Olvasva sorait észre lehet venni mit tett Isten vele, mivé formálta őt a Krisztus közösségben eltöltött évtizedek alatt. Ezért több könyve, mint missziói életrajz. Csendes, szelíd hívogatás az élő Krisztushoz. Biztatás: örüljetek velem! Hatalmas Urunk, diadalmas, győztes Krisztusunk van!
    Gáncs Aladár 1935. december 4-én fejezte be a Kunst Irén emlékkönyvet. Elvitte a kéziratot a nyomdába és ott rosszul lett. Mint a maratoni futó a célba érve összeroskadt. Amikor egy kicsit jobban lett folytatta tovább a munkát. A Harangszó betegeknek szóló elmélkedést és imádságot kért tőle. Elháríthatta volna a kérést. De nem tette. írni már nem tudott, ezért diktálta: „A legnagyobb betegség.” „Én azt mondtam: Uram, kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened! 41. zsoltár 5.” „Milyen jó neki! Ő már el tudta mondani: Uram. Nem szemrehányóan. Alázatosan. Meghódolva a kéz előtt, amely a betegséget küldte. Milyen jó neki: Ő már tud beszélni a betegségéről, nemcsak a szomszéddal, nemcsak a szüleivel, hitvestársával, gyermekével, barátjával vagy az orvosával, hanem Istennel. De mily messze vagyok én különösen attól, hogy betegségemben ne a testemet emlegessem, hanem a lelkemet, mint ó s ne a testemnek kérjek gyógyulást, hanem a lelkemnek. Bűnösség és betegség két szó, amely a magyar nyelvben csak a kezdőbetűjében egyezik egymással, de a Szentlélek és a valóság nyelvén nagyon közeli rokonok. Nem nyugodhatom addig, míg én is így nem látom. Nincs szorosabb viszony, mint: az én bűnöm és a mások betegsége; a mások bűne s az én betegségem; az én bűnöm és az én betegségem!” Az örök élet pitvarában álló írta ezeket a sorokat. Saját haláltusájával pecsételte meg azt, amit beteg testvéreinek üzent. A másik imádsága, mely a „Gyógyíts meg engem Uram!” című imádságos könyvben megjelent, Énekeskönyvünk imádságos részében olvasható: „A legnagyobb Orvos.” Ebben így tett bizonyságot: „Uram Jézus! Te vagy a legnagyobb orvos. Hiszen ha meg nem szüntetnéd testemben a titkos kór tombolását, még akkor is elveszed a betegség halálos fullánkját. Ez a betegség nem halálos. Ó, áldott orvos, a legnagyobb bűnösnek, legnagyobb betegnek legnagyobb orvosa, jöjj! Én várlak. Tudom nem hiába. „Nem sokáig kellett várnia. December 11-én 2 órakor szólította magához égi Ura.
    Pál apostol Jézusnak a halál felett aratott diadaláról az első Korinthusi levél 15. fejezetében tett bizonyságot. Sorait evvel a mondattal zárta: „...a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” Gáncs Aladár munkája se volt hiábavaló. Dr. Urbán Ernő „Az evangélizáció kérdéseiről” írt tanulmányát a Lelkipásztor 1941. évi 10 és 11. száma közölte. Ebben olvashatjuk: „A határt jelölő mesgye a Baráti Mozgalom indulása.” 1931-ben imádkozó és szolgáló munkaközösségbe hívja Gáncs Aladár mindazokat, akik szívükön hordják evangélikus egyházunk és magyar népünk ébredését. Kiemelkedő helyet foglal el a tartalmi célkitűzés is: akik Isten kegyelmét a golgotai kereszten megtapasztalták és erről bizonyságot is tesznek. Az új felismerés határozott világossággal érvényesül, annyira, hogy egyenesen második ébredésről van szó. Az első: a jó értelemben vett pietista, a második: 3 reformátori értelemben vett ébredés. „Úgy látom – írta Gáncs Aladár 1931-ben –, hogy a magyarországi ébredés ügye kritikus ponthoz érkezett. Az ébredés munkája, kovásza és gyertyája eddig inkább egyesületi tengelyek közül helyezkedett el. Ez nagyon jó volt s ennek szüksége fennáll továbbra is, de viszont elérkezettnek látom az időt arra, hogy az ébredés szolgálatától égő lelkek az egyház egész egyetemét átjáró tengely körül is munkába helyezzék a hit és szolgálat kovászát és gyümölcseit.” A nagy fordulatot döntő módon a teológiai megújulás idézte elő. Gáncs Aladár volt az első egyházunkban, aki az ébredési mozgalmak nagy bírálójában Barth Károlyban, felismerte Isten akaratának eszközét és aki önálló, termékeny, igazi teológiai eszmecserébe és vitába lépett vele. Hosszú esztendők vívódásának és tusakodásának az eredménye egy szigorú maga-revízió. Gyümölcse Isten igéjének és az egyház valóságának új felismerése, a reformátori teológia megelevenülése.”
    A Bethánia-egyesület egyik tagjának, aki később Fébé diakonissza lett 1923 karácsonyán Gáncs Aladár egy kis könyvet ajándékozott: „Az átalakult élet.” írta Drummond Henrik. Fordította ifj. Viktor János. Kiadja a Londoni Vallásos Traktátus Társulat. A megszentelődésről írott könyvvel valószínűleg egyet értett, ezért adta ajándékba. E sorok olvashatók a könyvben: „Sok sok hűséges, Jézust sóvárgó szeretettel – János 3,16. Gáncs Aladár lelkész Gáncs Aladárné. 1923 karácsonyáról.” „Jézust sóvárgó szeretettel.” – talán ezekben a szavakban benne van Gáncs Aladár egész személyisége. Kapcsolata Megváltójával, közössége az emberekkel, akiknek boldogan tovább adta a megtapasztalt kegyelem Örömhírét. A könyv első oldalán nagy betűkkel ez az ige olvasható: „Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal visszatükrözvén az Úrnak dicsőségét átalakulunk ugyanazon ábrázatra dicsőségről dicsőségre úgy mint az Úrnak Lelkétől. 2Kor 3,18.
Ferenczy Zoltán
Copyright © 2017 HMI. A honlapon mesteri Gáncs Aladártól származó tartalmak a Creative Commons (CC-BY-NC-ND-4.0) irányelveit betartva felhasználhatók. · Kapcsolat

 .