Lázár feltámasztása – Jn 11,1–45


    Lázár feltámasztása nem húsvéti történet. Nem azért van a Bibliában, hogy hihetőbbé váljék Jézus feltámadása. Nem azért, hogy jobban el tudjuk képzelni a saját feltámasztatásunk napját. Aki ismeri az Úr Jézusnak a földbe esett gabonamagról szóló nyomatékos mondásait s elfogadta a Római levél 6. fejezetét, a Lázár feltámasztásának történetében arra kap biztatást, hogy ne féljen bemenni a bűn, a világ és önmaga számára való meghalásba.
    Három mozzanat támogatja ezt az álláspontot. Először a Mártának tett kijelentések: »Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él« (25. vers). Ez is s a következő mondat is a hitet hangsúlyozza. Annál a feltámadásnál, melyre általában gondolunk, a főszerepet az Úr minden holtakat feltámasztó hatalma viszi. Jól tudjuk, hogy ez kiterjed jókra és gonoszokra egyaránt. Maga a feltámasztás nincs függővé téve a hittől, az bekövetkezik a hívőkre, hitetlenekre egyaránt.
    Másodszor: a 40-ik versben úgy foglalja egybe az Úr Jézus a Mártának mondottak lényégét: »Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét.« Istennek ez a dicsősége vajon a feltámasztásnak a technikájában van csupán? A dicsőség nagyobb fele nem azáltal bontakozik-e ki, hogy az ember be mer menni a halálba, a gabonamag halálába s ezáltal egész új élet jön létre? Ha a feltámasztás tényében lenne Isten dicsősége, akkor a hitetlenek is teljes mértékben látnák Isten dicsőségét.
    Feltűnő harmadszor, hogy Lázár kötelékeivel bekötözötten támadt fel. (44. vers)
    A feltámasztás csodáját, a megelevenítést maga az Úr Jézus tökéletesen végbe viszi, de a kendők s miegymás kioldozását emberekre bízza. Azon nem csodálkozunk, hogy Lázár nem megdicsőült testtel támadt fel. Mert hisz a másik két feltámadási eset, Jairus leánya és a Naini ifjú esete sem jelentett a halandó testtől való végképpeni elválasztatást. Feltűnő azonban, hogy e megelevenítéssel s halálból való kibontakozással kapcsolatban emberek megbízatást kapnak. Az örökkévalóságban erre nem gondolhatunk. Ott egyik a másiknak megdicsőült testét nem illetheti sem hozzáadással, sem megrövidítéssel.
    Ha még ma nem is, el fog jönni majd az idő, amikor Lázár történetében a halálba, a mélyebb halálba való bemenetelre látsz biztatást, úgy ahogy azt az Úr a gabonamaggal kapcsolatban minden tanítványának életfeltételévé állította oda. Alkalmazható ez a szempont a Jairus leányánál és a Naini ifjúnál. Ám ott mégis kevésbé. Az a két eset ugyanis inkább magáért a csodáért történt. Ott olyanokkal áll szembe az Úr, akik őt még nem ismerték, akik még a vele való viszonyba jutás első ábécéjénél tartottak. Ott, mint hatalmas hódító akar egy mélyebb, de egyébként általános benyomást gyakorolni a lelkekre. Itt azonban nem kezdőkkel van dolga. Haladókkal. Sőt legjobb megértőivel.
    Lázár feltámasztása mellől nézve vissza a két korábbi esetre, észre vehetjük a fokozatot. Jairus leányát a halottas ágyon találja az Úr Jézus. Aki nézi, azt gondolja, hogy aluszik. Lázárnak már szaga van. A Naini ifjút a koporsóból kell kivenni. A halál még kevesebb roncsolást végzett rajta. Lázár már negyednapos. A sírból kell kivenni s a halál összes tényezői akcióba léphettek nála.
    És ez a fokozat adja meg a Lázár történetének sajátos erejét.
    Mily sokan vannak keresztyének, akik a gabonamag halálában sem mernek mélyebbre hatolni, mint az egynapos, sőt csak pár órás halott. Mint a Jairus leányáról, róluk sem tudja biztosan az ember, meghalt ez, vagy aluszik? Olyan jól tudják konzerválni, még az ágyon pihen a test, a koporsó kemény deszkáját, mely elrejt, és a sírbolt kemény sötétségét nem ismerik. Az ember még a halálában is félhet a haláltól ezen a téren.
    De a Lázár története épp ebben biztatás. Ne félj a halálban mélyebbre menni. Egészen addig s még azon is túl, mint Lázár. Ne félj az idegműködés szünetelésén, lehunyt szemeken túl menni. Sokan itt is úgy tesznek, mint mikor a gyermekek halottast játszanak. Szemüket lehunyják, de annál jobban figyel a fülük. Úgy tesznek, mintha a halottat nem hallanák, de annál jobban dolgozik az bennük. Vannak, akik csak vitetik magukat folyton a temető felé. Kibérelik maguknak a magas fekvést fenn a halott-vivő saroglyán, de próbálja csak az ember a sírboltba tenni őket s úgy tekinteni, mint akik készek a gabonamag módján feloszlani, – rögtön feltámadnak. De nem jóra.
    Ó, igen nagy szükség van a Lázár történetére. Arra a biztatásra, hogy ne féljünk egészen a sírboltig meghalni, hadd lépjen munkába nálunk a halál minden bomlasztó, rothasztó munkája az Énen, hadd legyen az negyednapos, hadd legyen élettelen, hadd legyen reménytelen. Az Úr nemcsak az első órában feltámadás, nemcsak harmadnapon, hanem a negyednaposok számára is.
    Mert mint az élet sokféle, úgy a halál sem mind egyforma. A természeti életben ugyan a halál beállta maga után von mindent. De rajtunk a legerősebb hasonlat sem segít, még a halállal is tudunk taktikázni. Ezen a téren biztatás nekünk a Lázár története. Senki úgy nem látja meg Isten dicsőségét, mint aki komolyan bemegy a halálba. Senki úgy nem ismeri meg az Úr Jézus halál feletti győzelmét, mint aki elmegy a meghalás után a lehető legmesszebbre. S viszont senkin sem látszik meg annyira Isten dicsősége mások előtt sem, mint azon, ki a halál legmélyebb fokáig kész magát kiszolgáltatni.
    Ha így tekintjük a dolgot, igen sajátságos jelentést kap az embereknek adott megbízatás. Tény, hogy vissza lehet élni nagyon az oly keresztyén életével, aki az önmaga elvesztésének ezen az útján halad. De jaj azoknak, akik ezt teszik. Akik ahelyett, hogy kihoznák az Isten dicsőségét egy önmagát halálba adó keresztyénnek az életéből, azt eltorlaszolják s nemhogy oldoznának a kötelékeken, de még kötöznek hozzá. Ó, hogy még ez is lehetséges! Ó, hogy mindent szóvá kell tenni. De győzött a Júda oroszlánja. Még ezek felett is. S a halálban a Lázár mértékével menő nem veszít semmit. Ő látja Isten dicsőségét s ha most nem is, de egykor majd mások is látni fogják azt. Éppen azzal kapcsolatban, aki a halálban nem marad innét Lázár mértékén.
    Még csak egyet. Mindez szokatlanul hangzik. Túlzás, rajongás! Gondolod. Lehet, hogy ma még számodra az, s ha te szólnál így, az is lenne. De ha az elhalt gabonaszem nem elmélet, hanem próbálkozás lesz s gyakorlat nálad is, Lázár történetét másképp fogod látni s hálás leszel a benne lévő, s mindnyájunknak oly nagyon szükséges szent biztatásért.